Egy jó barátom ajánlásával

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem sosem volt merszem úgy venni telefont, hogy használt állapotban egy kereskedéstől átvettem. Igaz, én egy kicsit túl óvatos is voltam mindig ilyen szempontból ezekkel a dolgokkal, de mindig is tartottam tőle, hogy valamilyen működési probléma lép fel, vagy épp nem túl legális vonalból származik a telefon és a végén még nekem lesz belőle problémám. Persze lehet azt mondani, hogy az ember nem állhat így az élethez, de túl sok rossz példát láttam sajnos a környezetemben. Ehhez mérten én mindig csak úgy cseréltem le a telefonomat, hogy ha meg volt a pénzem az újra, viszont így maradt is több régi használt készülékem a fiókban, amit aztán persze hiába tettem el annak reményében, hogy még majd hasznát veszem, sosem vettem elő többé. Volt olyan is amit elajándékoztam, de erre azért manapság már elég kevés lehetőség vagy esély van.

Most azonban az egyik nagyon jó barátom mutatott nekem egy oldalt, az almabazar.hu személyében, ahol hihetetlen jó lehetőségeket kínálnak, hiszen iphone felvásárlás és új készülék beszerzés is van náluk. Ráadásul úgy is felvásárolják a régi iphone készülékeket, hogy az embernek nem kell feltétlen tőlük beszereznie az új telefonját. Én nagyon megbízom ebben a barátomban, aki az ajánlást tette, és ő már többször is cserélt telefont a segítségükkel, és azt mondta mindig meg volt velük elégedve, ezért én is bátorkodtam kipróbálni a szolgáltatásukat. Meg kell mondjam, egyáltalán nem is csalódtam, sőt. Hihetetlen minőségi szolgáltatást nyújt ez a kis csapat. Pontos és korrekt hozzáállással és tájékoztatással, és nagyon jó árakkal. Én is csak jó szívvel tudom ajánlani őket mindenkinek, aki iphone készülék csere előtt áll, és szeretne egyrészt jó gazdát találni a régi telefonjának nagyon kevés energia befektetéssel, másrészt pedig szeretne jó áron, korrekt tájékoztatással és biztonsággal új készüléket vásárolni. Biztosan nem fog csalódni az almabazar munkájában.

Vélemény, hozzászólás?