Számomra fontos terület

A munkavédelem sokak számára egy kötelező, törvényi kötelezettségek által tarkított, szinte mondhatnám, hogy semmitmondó feladat, amit azért kell megcsinálni, a munkavédelmi oktatással karöltve, mert kötelező, és büntetnek érte, ha nincs meg minden egyes feladat a témakörökön belül. Persze, azért nem mindegy, hogy melyik cégnek mi a tevékenysége, de hozzá kell tennem, hogy azért egy irodaházban is lehet baj, probléma, amitől a munkavállaló megsérülhet, sőt még életet is követelhet egy baleset, ami után a vezető vagy tulajdonos hiába fogja a fejét, hogy máshogy kellett volna. Természetesen nagyon ritka. Nem úgy, mint a mi területünkön, gyártással foglalkozunk ugyanis.

Elég egy rossz mozdulat, egy figyelmetlen pillanat, és nem csak a munkás keze vagy élete lehet oda, hanem a gyártósor is meghibásodhat, hatalmas veszteségeket okozva, vagy épp más munkást is érhet probléma a feltorlódott szalag vagy egyéb következmény esetén. Nagyon fontos számunkra tehát, hogy mindenki teljesen tisztában legyen azzal is, hogy mennyire fontos az éber jelenlét, és hogy hatalmas problémákat okozhat, ha nem figyelnek oda, és azzal is, hogy mit kell tenni, ha véletlen mégis adódik valamilyen probléma a munkájuk során. Nekem nagyon fontos ezért, hogy a munkavédelem területére olyan szolgáltatót találjak, aki nem csak hogy teljesen tökéletes szakmaisággal a segítségemre tud lenni, hanem lelkiismeretes és odaadó munkát végez, és nem egy átlagos ledarált munkavédelmi oktatással intézi el a feladatot, hanem valódi értéket és tudást teremtő oktatást is nyújt a vállalat dolgozói számára.

Hála a jó égnek, én találtam egy ilyen céget, és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokáig együtt fogunk dolgozni, mert nagyon elégedett vagyok a TSR Safety csapata által nyújtott teljesítménnyel. Nagyon sok feladatot és terhet levesznek a vállunkról, arról nem is beszélve, hogy nagyon szeretünk is velük együtt dolgozni. Én így maximális biztonságban érzem a vállalatot és a dolgozóimat egyaránt.

Vélemény, hozzászólás?