Hamar munka ritkán jó, kivéve az iSzerelés esetén

Régóta nagy érdeklődéssel figyelem, milyen okostelefonokat lehet kapni egyes üzletekben. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, előnye és hátránya. Egy dologban közös nevezőre tehetjük őket, hogy olyanok, mint a porcelán, azaz óvatosan kell őket kezelnünk.

Elég, ha kiesik a kezünkből, és ha nincs szerencsénk, akkor az üvegfólia sem tudja megvédeni telefonunkat. Sajnos nekem is sikerült munka közben leejtenem az iPhone-omat így, és hát, hogy őszinte legyek, nem esett valami jól, amikor pókhálós kijelzővel néztem szembe, sőt még a hátlapot is sikerült megkarcolnom. Egyből arra gondoltam, hogy na, most hova vigyem, és hogy vajon ez a hiba mibe fog nekem kerülni. Be is vittem a legközelebb eső szervizbe, ahol közölték, hogy hagyjam ott, majd értesítenek, amikor mehetek érte, ugyanis ez a javítás több napot is igénybe vehet. Sajnos, mivel nekem a mobilom munkaeszköz is egyben, így ebbe nem mentem bele, remélve, hogy valahol azonnal tudják orvosolni a problémám. Meg is találtam az iSzerelés csapatát. Nagyon megörültem, mikor közölték, hogy itt helyben és most azonnal tudnak segíteni.

Nem is reméltem, hogy ez még aznap összejöhet. Meglepődtem, mikor közölték, hogy az egész folyamatot végignézhetem. Igazi látványszervizzel rendelkeznek, ahol tényleg végignézhettem a javíts minden mozzanatét, és elmondták, hogy most éppen mi is történik. Úgy éreztem magam, mint egy kezdő hallgató az orvosi karon. Jó volt nézni, hogy szakértelemmel álltak a dologhoz és precízen, gyorsan dolgoztak, így hamar újra kézhez kaptam a telefonomat. Most már történjen bármi, én ide fogom visszahozni iPhone-om, hiszen korrekt áron dolgoznak és az, hogy mindezt ilyen hamar, nem is hittem volna. Igazi Apple angyalok, akik minden Apple terméket profin javítanak.

Vélemény, hozzászólás?